Van annak némi magyaros bája, hogy a mobiltelefon-piaci kihívásokra reagáló törvénymódosítást Semjén Zsolt nyújtja be, az avatatlanoknak mintegy azt is sugallva ezzel, hogy a politikus komplex módon átlátja és érti mindazt, ami az okostelefonok, mobilhálózatok, EU-n belüli külföldi turizmus és népvándorlás közös metszetében zajlik. Persze, azzal se biztos, hogy beljebb lennénk, ha a terület gazdáját (a fejlesztési miniszter Seszták Miklóst) képzelnénk e helyre. El kell fogadni azonban, hogy a miniszterelnök-helyettes nem egyéni indítványos parlamenti képviselőként, hanem a kormány főembereként nyújtotta be a módosítócsomagot.
Semjén szignója egyrészt azt jelzi a 7 oldalnyi paragrafusmódosításra és kiegészítésre vonatkoztatva, hogy a gombnyomogató kormányzati képviselőket se kell győzködni, de még utasítani se, annyira egyértelmű, hogy a szavazáskor az "igen" a megnyomandó. Másrészt viszont azt is jelzi, hogy a hatályban lévő hírközlési törvény újraigazítása egy EU-s rendelkezés "honosítása", melyet minden esetben a kormány nevében kell megtenni. És lám, a Brüsszel ellen harcot hirdető Orbánnak e szimbolikus feladatra Semjén Zsolt éppen megfelel.
Attól eltekintve azonban, hogy az uniós jogot érvényesíteni kell Magyarországon, "Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról" szóló csomaggal van néhány probléma.
A kisebb bajok közül való az, hogy több szolgáltató is tőlünk értesült a törvénymódosító benyújtásáról is, meg az is, hogy tagadták, hogy a roamingdíj témakörben valaha is egyeztettek volna velük. A parlamentnek benyújtott iromány felvezetése szerint ugyanis "a törvényjavaslat az érintett szakmai érdekképviseleti szervezetekkel egyeztetésre került", szóval minden elő lett készítve, és különben is: punktum.
Jöhet itt még roamingdíj
De a probléma gyökere más, és ez a többletdíj alkalmazásának lehetőségeit csokorba szedő törvénytervezetből egyértelműen kiolvasható. A 72. § tíz tételben foglalja össze a következőket: a barangolásszolgáltató (barangolás = roaming) ha úgy látja, hogy valamely előfizetőre vagy előfizetői kategóriára vonatkoztatva a kiadásai és az abból a körből származó bevételei nem egyeztethetők össze, díjorvoslási kérvénnyel fordulhat a médiahatóság elnökéhez. Karas Mónika NMHH-elnök megvizsgálja azt, és egy határozatot kiadva dönthet úgy, hogy a szolgáltató "barangolási pótdíjat" szedhessen be az ügyfél(kör)től, akár 12 hónapig.
Mindezt a törvénytervezetet benyújtó kormány (vagyis ez esetben: Semjén Zsolt) az uniós roaming végrehajtási rendeletre hivatkozva vezeti elő. Ebben az "Fair Use Policy" azt mondja ki, hogy a szolgáltatóknak a hírközlési törvényben és a roamingrendeletben rögzített elvek szerint jogában áll többletdíjat kiszámláznia abban az esetben, ha bizonyítani tudja, hogy az előírások szerinti működés számára veszteséget okoz. Ami akkor fordulhat elő, ha alacsonyabb tarifaárat kell számláznia, mint amennyibe a szolgáltatás nyújtása számára ténylegesen került.
Egy elméleti példa: ha a felhasználó 12 forintos percdíjjal szerződött, de a Spanyolországból/ban lebonyolított mobilhívásainak tényleges költsége ebbe a saját mobilszolgáltatójánál nem fér bele, mert a különböző hálózatkapcsolási költségek ezt nem teszik lehetővé, akkor jelentkezni lehet az NMHH elnökénél, hogy utólagosan kifizettessék az ügyféllel a veszteségeket. Bizonyítani minden állítást kell, ám mint azt Kövesi Gabriella a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) elnöke a hvg.hu-nak elmondta: a bizonyítási eljárás egy nagyon bonyolult folyamat. És kérdés, hogy az NMHH és az adott szolgáltató közötti alkudozás (bizonyítás) folyamatát, illetve végeredményét mennyiben értheti meg az egyszeri ügyfél (akiről végeredményben mégiscsak a roamingdíjak eltörlése szól).
A reális helyzetértékeléshez, illetve annak magyarázataként, hogy miért gondoljuk már most azt, hogy a gyakorlatban mindezek jó pár fölpaprikázott és kiélezett ügyfél-szolgáltató viszonyt produkálnak majd, érdemes egy nagyon fontos dolgot visszaidézni.
Szögesdrótot feszítenek ki a lebontásra ítélt határon
Az, hogy végleg eldőlt, hogy az Európai Unió területén 2017. június 15-től magánszemélyek mindenhol a belföldi feltételek szerint mobilozhatnak, még Andrus Ansip digitális piacért felelős uniós biztos szerint is közel tíz év munkájának gyümölcse: Brüsszel és a jelentős ellennyomatékot generálni képes mobilszolgáltatók harcának az eredménye. Legyinthetnénk, hogy "most már mindegy, mert elértünk a célt", csakhogy a kép nem ilyen egyértelmű. Inkább olyan, mint ahol a határt lebontották, de azért egy szögesdrót mégiscsak kifeszítve maradt a limeseken.
A regula szerint ugyanis, aki évente négy hónapnál hosszabb ideig használja külföldön a mobilját, azt a szolgáltatója, mint "visszaélésszerű külföldi mobilhasználót", pótdíjfizetésre kötelezheti. Brüsszelben meghatározták mindazt, amit e kérdésben számszerűen meglehet: a pótdíjazás hanghívás esetén percenként nem lehet több 3,2 eurócentnél, sms-enként pedig 1 eurócentnél, a mobilnetezési adatforgalomra megállapítottak gigabájtonként 7,7 eurót. Ez utóbbi évente csökkenni fog, mivel a mobilinternet-használat mennyiségileg és minőségileg is osztályokat ugrik majd a következő években. Így 2018-tól a "büntetési díj" egységenként 6 euróra, 2019-től 4,5 euróra, 2020-től 3,5 euróra, 2021-től 3 euróra, 2022 január elsejétől pedig 2,5 euróra csökken majd gigabájtonként.
Csakhogy a szolgáltatóknak ezzel az egésszel van egy nagy gondjuk:
Hogyan lehet a 4 hónapon túli külföldi használatot szankcionálni, ha ezt egyedi felhasználókra bontva – külön erőforrások bevonása nélkül – képtelenek mérni, kiszűrni, illetve nyilvántartani?
És lehet itt még "szlovákrendszám"
Most úgy látszik, hogy a "barangolási többlet díj" alapból kétféle módszerrel lesz majd felszámítható. Az egyik az lehet, hogy az NMHH által jóváhagyott költségmodellben a szolgáltató bizonyítja a veszteségét. Ha ez sikerül, akár az első megkezdett hívásperc, sms és mobiladat-forgalmazástól kezdve rögtön alkalmazhatóvá válik az áremelés. A kérdés az, hogy a médiahatóság előtti bizonyítás során hogyan hidalható át az, hogy mindezt nem lehet minden egyes ügyfelére vonatkoztatva lefolytatni.
A másik verzió az, hogy a szolgáltató az EU-rendeletből levezethető módon a saját Általános Szolgáltatási Feltételeiben (ÁSZF) kiköti a négy hónapos számlázási ciklusok alkalmazását, és azt, hogy utólag, a feltüntetett méltányos használati mértéken felüli mobilhasználatra számlázhassa a nagykereskedelemben maximált többletdíjat is. Ez esetben is kérdéses, tényleg a kívánalmak szerint kiszűrhető-e a "visszaélésszerű külföldi mobilhasználat". De az is, hogy a szerződés apróbetűs részébe bújtatható, jogilag akár kifogástalan többletdíjat adott esetben hogyan fogadják majd az előfizetők. És ha ezzel kapcsolatban bárki azzal próbálná csillapítani a kedélyeket, hogy majd minden mobilszolgáltatónál ez lesz, és úgysem lesz lehetőségük valódi roamingdíjmentes szolgáltatóhoz átmenniük, egy időzített bombára fel kell hívnunk a figyelmét.
A mobilszolgáltatók ugyanis attól tartanak igazán, hogy a honi előfizetők akár tömegesen vándorolnak majd át névlegesen más, olcsóbb tarifákkal dolgozó országokba – például Romániába –, és így, miközben továbbra is idehaza használják majd a készüléküket (és azzal a hálózatot), végül nem is a magyarországi szolgáltatóknak fizetnek majd ezért. Ha így lesz, újra felszínre kerül majd nemcsak a 2013 óta percalapon fizetett telkóadó kivezetésének szükségessége, de a magas áfakulcsból eredő regionális szolgáltatói versenyhátrány is.
A roamingdíjak június közepétől megszűnnek. Attól függetlenül is, hogy a mobilszolgáltatók e kényszert látszólag vígan és dalolva hajtják végre, hisz’ új tarifákat hirdetnek és friss szolgáltatási csomagokat marketingelve szinte azt sugallják, hogy az egészet ők találták ki (lásd például: "minden új EU-s tarifánkban eltöröltük a roamingdíjakat!"), utóvédharcokra számítani kell. A pótdíjazásra lehetőséget kínáló mechanizmusok hazai jogszabályba emelése és magyarítása aligha teremt majd a kérdésben az ügyfelek számára egyből tisztán átlátható viszonyokat.
Forrás: hvg.hu
