Talán emlékeznek még az USB Killerre, majd újabb (2.0-s) változatára: egy olyan, 50 dolláros pendrive-ról volt szó, amelyik kondenzátoraival összegyűjtötte a feszültséget az USB-porton, majd gyorsan kisütötte. Ezt ismételgetve pillanatok alatt tönkretette azt az eszközt, amelyikhez csatlakoztatták, mindegy hogy PC-ről, notebookról vagy televízióról volt szó. Szerencsére az Apple és még pár mobileszköz-gyártó fejlett hardvereivel felszerelt eszközök kivételek voltak.
Ennek viszont immár vége, ugyanis megjelent a gyilkos USB még fejlettebb verziója, és a fejlesztői büszkén hirdetik, hogy nagyobb feszültség- és áramkimenettel, valamint jóval gyorsabb kisütési ciklusokkal. Ráadásul most már microUSB-, USB-C-, sőt Lightning-adapter is kapható hozzá, így akár az iPhone-okat, iPadeket és digitális fényképezőgépeket is tönkre lehet tenni vele.
A gyilkos USB mögött álló cég egy tesztpajzsot (USB Killer Shield) is kínál (körülbelül 15 dollárért), amellyel úgy lehet próbálgatni a pendrive-ot, hogy a készüléknek nem lesz semmi baja. A gyártó egyébként azt állítja, nem vezeti rossz szándék, egyszerűen csak tesztelni akarja a túlfeszültség ellen védő áramköröket.
Az USB Killer 3.0 „anonim” kivitelben, azaz márkajelzés nélkül, egyszerű fekete színben kapható, körülbelül 53 dollár (nagyjából 15 ezer forint) az ára.
forrás: hvg.hu